Szerdán jelentették be, hogy a 22 éves Dallos Bogi lesz az X-Faktor új női mentora. A fiatal énekesnő idén A Dal műsorvezetője volt, de már 2013-ban is feltűnt a műsorban, - abban az évben egyébként ByeAlex lett a győztes a Kedvesemmel - de 2014-ben figyeltek fel rá igazán, amikor a We All című dalával jelentkezett.

Így jelentette be a nagy hírt Dallos Bogi

Radics Gigi megy, ő érkezik az X-Faktorba.

A karrierje ezzel beindult, de a magánéletét megnehezítette. A siker miatt az osztálytársai kiközösítették, ezért gyorsan iskolát is váltott, ahol 2016-ban érettségizett le. Dallos Bogi a Fókusz stábjával ellátogatott a középiskolába, ahol a tablóját is megtalálták és kiderült, hogy az igazi neve nem is Dallos.

Nekem az igazi nevem az, hogy Nyers Boglárka. Apukámat hívják így, csak amikor elkezdtem zenélni, akkor úgy döntöttem,hogy talán a Dallos, ahogy édesanyámat hívják, az jobb, mint előadói név

- mondta az X-Faktor új mentora, akinek nem lesz túl könnyű dolga.

Mentortársai közül egyedül Puskás Peti fogadta lelkesen, Gáspár Laci inkább sajnálta, ByeAlex pedig elmondta, hogy nem zökkenőmentes a múltjuk.

Amikor Bogi bejött a castingra, úgy vártam már, mint a többi lányt is. Kicsit sajnáltam őket, mert szerintem nagyon mélyvíz három összeszokott fiú mellé csajként bekerülni

- mondta Gáspár.

Gyakorlatilag még gyerek volt, amikor én őt megismertem. Rengeteget vesztünk össze az elmúlt években mindenféle hülyeségeken. Remélem, hogy ez a mentorpultban nem lesz így

- nyilatkozta ByeAlex.

Kiemelt kép: 24.hu/Ivándi-Szabó Balázs


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!