Kedden levélben fordult Orbán Viktor miniszterelnökhöz Niedermüller Péter, a VII. kerület KD-s polgármestere. Ebben arra kéri a kormányfőt, illetve a kormányt, hogy részesítsék célzott támogatásban Erzsébetvárost.

A levél szerint a plusz forrást a turizmus okozta specifikus károk enyhítésére, illetve a kerületben - elsősorban Belső-Erzsébetvárosban - élő lakók életkörülményének javítására fordítanák. Hozzáteszi: a területen működő vendéglátóhelyek révén évente több tízmilliárd forint bevétele van az államnak, ebből egymilliárd forintot visszaforgatva jelentősen javítani lehetne a kerület helyzetén. Niedermüller Péter azt is kérte, hogy Orbán Viktor jelöljön ki valakit, aki döntési kompetenciával bír, és akivel el lehet kezdeni tárgyalni a kerület jövőjéről.

Belső-Erzsébetvárosban működik a turisták által kedvelt bulinegyed, amely évek óta fejtörést okoz a kerületnek és a lakóknak:

Éjféli zár egyelőre nem lesz a bulinegyedben, de szigorodik a rendszer

A bulinegyed sorsa továbbra is kérdéses, de egyelőre még megnyugodhatnak a szórakozóhelyek.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!