Bill Gluckman néhány napja töltötte fel a videót arról az esetről, ami egy hónapja történt vele: San Franciscóban várta a vonatot, amikor megéhezett, és elővett egy szendvicset.

Evés közben azonban odajött hozzá egy rendőr, és közölte vele, hogy Kalifornia állam törvényeit sérti éppen az evéssel, így vagy abbahagyja, vagy le kell tartóztatnia.

A férfi természetesen nem hagyta annyiban, és meglehetősen ingerülten lépett fel a rendőr ellen, aki erősítést hívva megbilincselte és kivezette az állomásról. A férfit végül nem tartóztatták le, elengedték egy idézéssel.

hirdetés

A BART, azaz a San Francisco-i agglomeráció közlekedési hálózatának szabályzata szerint tilos enni a platformokon, ezt sértette meg Gluckman. A felvételt szakértők is megvizsgálták, szerintük nem történt a rendőr részéről túlkapás, hiszen miután észlelte a törvénysértést, megkérte a férfit, hogy fejezze be az evést, tegye el a szendvicset, ám az agresszívan és elutasítóan lépett fel.

A videót készítő nő meg is kérdezte a rendőrtől, hogy a helyszínen tartózkodó részeg utast miért nem büntették meg, ám a rendőr szerint ő semmi ilyet nem látott.

A videót már rengetegen megosztották, a san franciscói ingázók pedig felháborodásukat fejezték ki az üggyel kapcsolatban, sőt, demonstrációt szerveztek a BART egyik platformjára, ahol csoportosan ettek rámutatva ezzel arra, hogy értelmetlen az erre vonatkozó előírás.