Augusztustól a mélyalvási időszakban, éjfél és hajnali öt óra között bevezetik az éjszakai repülési tilalmat Budapest felett - értesült az MTI. Ebben az időszakban terv szerint nem szállhatnak fel majd a repülőgépek a Liszt Ferenc-repülőtéren.

A megállapodást Tarlós István főpolgármester és Palkovics László innovációs és technológiai miniszter jelentette be kedden sajtótájékoztatón. Tarlós István a sajtótájékoztató után azt mondta,

a miniszter ígérete szerint augusztustól "biztosan működik" majd az éjszakai repülési tilalom.

Hozzátette: ugyanakkor lehetnek rendkívüli helyzetek, amikor abban az időszakban is leszállási lehetőséget kell majd biztosítani repülőgépeknek.

Palkovics László pedig arról beszélt, hogy

szankcióként zajvédelmi díjat vezetnek majd be, valamint az érintett lakosság számára újból meghirdetik az ablakszigetelési programot.

Az éjszakai zajcsökkentésről már korábban is volt szó, a miniszter és a főpolgármester pedig már március végén megállapodott, de akkor még nem mondtak konkrétumokat.