Terrorcselekmény bűntette miatt ítélték el a férfit.


Börtöncellájából az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetbe (IMEI) szállították a Teréz körúti robbantót – írta a Blikk.

Ahogyan azt megírtuk, a 27 éves férfit életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte a bíróság, legkorábban harminc év múlva szabadulhat.

A vád szerint a férfi 2016. szeptember 24-én este Budapesten, a Teréz körúton egy általa készített és működésbe hozott pokolgéppel életveszélyesen megsebesített két rendőrt azért, hogy megszerezze fegyvereiket. A rendőrök életét csak a gyors és szakszerű orvosi beavatkozás mentette meg.

Az ügyben tartott bírósági tárgyalások nagy részén a férfi nem is vett részt, jogerős ítéletet is nélküle hirdetett a bíró.

"A fiam rendesen evett és öngyilkossági gondolatai sem voltak, ezért sem ő, sem én nem értem, miért vitték át a börtönből az IMEI-be. Hétfőn tudtam vele beszélni, azt mondja, hogy injekciókat kap. Nagyon félek, hogy különböző kábító hatású gyógyszereket adnak neki" – mondta a lapnak P. László, az elítélt édesapja.

A Blikk megkereste a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságát is, akik a konkrét esettel kapcsolatban nem adhattak tájékoztatást a lapnak, csupán annyit közöltek: az elítélteket folyamatosan figyelik szakemberek, és ha úgy ítélik meg, hogy ez szükséges, a börtönből átszállítják őket az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetbe – mondta Orosz Zoltán sajtószóvivő a Blikk kérdésére.



ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!