A Publicus Intézet a Népszava megbízásából június 11-14 között 800 fő megkérdezésével készített reprezentatív közvélemény-kutatásban vizsgálta a budapesti lakosoknak a város fontos ügyeivel kapcsolatos véleményeit.

A budapesti választók közel kétharmada (62 százalék) említette, hogy az egészségügyi ellátás problémái jelentik számára a legfontosabb problémát. Leginkább az ellenzéki (79 százalék) és a bizonytalan ( 63 százalék) szavazók körében magas az említés aránya, ám a probléma a Fidesz szavazói körében is a legemlítettebb, annak ellenére, hogy csak több mint harmaduk (37 százalék) említette.

A fővárosi válaszadók szerint a második legfontosabb problémát a magas lakás- és albérletárak (26 százalék) jelentik. Különösen így gondolják az ellenzéki szavazók (32 százalék), és a bizonytalanok (26 százalék), míg a Fidesz szavazói csupán a hatodik helyre teszik a problémát 17 százaléknyi említéssel.

Forrás: Publicus

A megkérdezettek szerint a harmadik legfontosabb probléma a közösségi közlekedés állapota (24 százaléknyi említés). Ezt követi az utak állapota (23 százalék), az autós- és dugóhelyzet (20 százalék), valamint a légszennyezettség (19 százalék).

A közösségi közlekedés helyzetét részletesen vizsgálva látszik, hogy a legnagyobb gond a járművek állapota (62 százalék), a járművek zsúfoltsága (42 százalék), a járatok sűrűsége (29 százalék), valamint a város lefedettsége (25 százalék).

A közösségi közlekedéssel a megkérdezettek átlagosan elégedettek: 3,4-es értéket adtak egy ötös, iskolai osztályzat skálán. 85 százalék szerint szükség volt az M3-as metró felújítására.

A felújított állomásokkal és szerelvényekkel a megkérdezettek átlagosan elégedettek (3,5 pont 1-5-ig terjedő iskolai osztályzat skálán), ám a kormánypárti szavazók sokkal elégedettebbek, mint az ellenzékiek és a bizonytalanok (4,2 vs. 3,4 és 3,4). A M3-as metrót rendszeresen használók pedig elégedetlenebbek vele, mint akik nem használják azt (3,4 vs 3,7).

Mindeközben tízből kilenc (88 százalék) budapesti szerint szükség lenne az M3-as metró légkondicionálására.

Tíz budapestiből négyen (40 százalék) rendszeresen közlekednek autóval a városban, míg harmadik (32 százalék) néha. Körükben az autós közlekedéssel való elégedettség alacsony, 2,5 és 1-5-ig terjedő iskolai osztályzat skálán. A kormánypártiak elégedettebbek (2,6), mint az ellenzékiek (2,2); az autóval néha közlekedők is (2,7), a gyakran közlekedők kevésbé (2,4).

Tízből négy fővárosi (39 százalék) támogatja a dugódíjat, míg több mint a felük (55 százalék) nem. Az egyébként többet autózó férfiak körében magasabb a dugódíj támogatottsága, mint a nők körében (46 vs. 33 százalék).

Módszertan

A kérdőíves vizsgálatot 2019. június 11-14 között a Publicus Intézet készítette Budapest felnőtt népességét reprezentáló 800 fő telefonos megkérdezésével. A mintavételből eredő torzulások a KSH Mikrocenzus 2016 adatain alapuló súlyozással korrigáltak. A felmérésbe bevont személyek nem, életkor, iskolai végzettség, és városrész szerinti összetétele megbízhatóan reprezentálja a fővárosi lakosság hasonló ismérvek szerinti összetételét. Az adott mintanagyság mellett a vizsgálatból nyert adatokról 95 százalékos biztonsággal állítható, hogy legfeljebb /-3,46 százalékponttal térnek el attól, amit az összes 18 éves vagy idősebb budapesti lakos megkérdezésével kaptunk volna. Ez a mintahiba azonban nagyobb akkor, ha egy megoszlást nem a kérdezettek összességére, hanem annak kisebb alcsoportjára adunk meg.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!