David Cornstein amerikai nagykövet az ATV Egyenes Beszéd című műsorában cáfolta a Wall Street Journal és az Átlátszó szerdán megjelent közös cikkét, miszerint az amerikai kormányzaton belül arra készülnek, hogy szankcionálják Mészáros Lőrincet.

Budapesti és washingtoni források alapján a lapok azt állították, hogy a szóban forgó szankciók amerikai beutazási tilalmat és az Egyesült Államokban tartott vagyonelemek befagyasztását jelentenék Magyarország egyik leggazdagabb vállalkozója számára, akinek becsült vagyona majdnem 300 milliárd forint.

Cornstein az Egyenes Beszében kijelentette, hogy nem hallott ilyen szankciókról az említett cikk megjelenéséig, és

az Amerikai Egyesült Államok nem fenyeget embereket szankciókkal.

A nagykövet szerint Amerika vagy kivet, vagy nem vet ki szankciókat, de sosem fenyegetnek ezzel. Cornstein elmondása szerint ha lenne gyanú arra, hogy ilyen szankciók vannak előkészülőben, nem hiszi, hogy sor került volna a Trump-Orbán találkozóra.

Trump három dolgot tud Magyarországról, és nem is érdekli több

Siker, de a befektetett energiához képest elég kicsi, hogy az amerikai elnök fogadta Orbán Viktort a Fehér Házban. Trump pedig megkapta, amit igazán szeret.

Kiemelt kép: Bielik István / 24.hu


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!