Mindannyian találkoztunk vele: tengeres-naplementés kép, Comic Sans betűtípus és egy rövid, motiváló bölcsesség, ami segít(?) átevickélni az élet óceánján.

Csorba Anita és lelkes csapata a kreatív energiáikat csak arra összpontosítják, hogy nektek érdekes és inspiráló tartalmakat állítsanak elő. Tarts velük az Inspirációk Magazin felületein!

Egy idézet, ami elsőre baromi okosnak és inspirálónak tűnik, de ha jobban elgondolkozol rajta, kiderül, hogy annyi értelme van, mint teniszütővel evezni – sőt, sokszor kimondottan káros hatásokkal jár, ha megfogadod. Ilyen motiváló idézetből szedtem most össze ötöt. Leírom azt is, miért gondolom őket rossznak, és ajánlok helyettük egy-egy “javított” verziót is.

Nyilván ez egy szubjektív cikk, az én véleményem, nem muszáj egyetértened, sőt – ha szerinted baromságokat írok, vagy túl sok volt a vizes hasonlat és metafora az első bekezdésben, irány a komment szekció, és beszéljük meg!

5. Találj valamit, amit szeretsz csinálni, és soha többé nem kell dolgoznod.

A koncepció tök jó: ha azzal foglalkozol, amit szeretsz, nem kell többé dolgoznod. Miért hülyeség?

Egyrészt, mert úgy kezeli a munkát, mintha valami szükséges rossz lenne: pedig a munka – jó esetben – valamiféle erőfeszítés azért, hogy értéket teremtsünk, akár saját magunk, akár mások számára. Na most nyilván nem árulok el hatalmas titkot azzal, hogy ha ehhez az erőfeszítéshez nem fűlik a fogad, akkor kínszenvedés lesz napi 8-12-16 órában ezzel foglalkoznod, bármennyi pénzt is kapsz érte.

A mondás szerint, ha megtalálod, akkor ezek szerint nem kell erőfeszítéseket tenned, minden megy majd magától, és tök jó lesz: szánsájn, heppinesz, yolo. Pedig ha rálelsz arra, amivel igazán szeretsz foglalkozni, az a szenvedélyeddé válik: sokkal keményebben fogsz érte dolgozni, sokkal jobban figyelsz rá, mert a küldetésed lesz.

Akkor is fogsz rajta agyalni, amikor épp nem csinálod – és ha nem vigyázol, ez negatív hatással lehet az életed többi részére. Néha elveszíted a motivációdat, az energiádat – néha pedig egész egyszerűen nem lesz kedved hozzá, hiába szereted csinálni. Emellett jobban meg fogod élni a kudarcokat, sokszor megkérdőjelezed önmagadat, a döntéseidet...

Viszont:

– a sikerek is sokkal jobban fognak esni

– nem érzed feleslegesnek magadat, valóban értéket fogsz teremteni

– és legfőképpen (ha az életed többi területére is odafigyelsz) boldog leszel

Na de... találsz valamit, amit szeretsz – mi a következő lépés? Elkezded csinálni. Aztán kiderül, hogy egyáltalán nem vagy jó benne, bukdácsolsz összevissza. Itt két variáció van: vagy elkezdesz még keményebben DOLGOZNI azon, hogy jó legyél, beleölsz sok-sok órát a szabadidődből, és rengeteg energiát fektetsz bele – vagy elfogadod, hogy ez nem a te pályád. Egyik sem rossz választás, ugyanis nem feltétlenül tudsz igazán jó lenni mindenben, amit szeretsz csinálni. (Erről még később lesz szó).

De a lényeg, hogy ahhoz, hogy hosszú távon megélj a munkádból, szorgalmasan kell csinálnod és jónak kell lenned benne. Sokszor nehéz lesz, sok kudarc fog érni (ami jó dolog, mert rengeteget tanulsz belőle), és nem fogsz folyamatosan teli szájjal vigyorogni, hogy milyen jó neked. A mondással pedig az a baj, hogy amellett, hogy negatív színben tünteti fel a munkát, hamis reményeket kelt.

A javított verzióm:

Találj valamit, amit szeretsz csinálni és jó is vagy benne, dolgozz keményen, és boldog leszel, ha az életed többi területére is odafigyelsz. Kevésbé hangzatos – de a bullshit is hiányzik belőle.

Ha a többire is kíváncsi vagy, lapozz:

<
A cikk folytatódik a következő oldalon



ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!