Évtizedek óta dolgoznak mosdó, angol WC és normális hűtés-fűtés nélkül a szobi bakterek. Erről beszélt az RTL Klub Híradójának egy volt ottani dolgozó, azután, hogy tegnap a bakterek saját pénzéből vett mobilklímáját leszereltette a vasút helyi ellenőre. A MÁV szóvivője, Bíber Anett szerint a klíma elvétele embertelen és elfogadhatatlan intézkedés volt.

A szobi bakterházban a vizet is kannákban hordják az udvari csapból az emeletre a bakterek, hogy egy rozsdás tálban kezet tudjanak mosni.

Hidegben vaskályhával fűtenek, nyáron pedig klíma nélkül megfőnek.

A híradónak névtelenül nyilatkozó volt dolgozó többek között pont ezért mondott fel. Elmondta:

volt arra is példa, hogy négy-öt napon keresztül nem tudtak szénnel fűteni, olyan füstgáz volt.

"Jobban jártunk, hogyha elzártuk a kályhát."

A klímaberendezés a vaskályha helyén állt, az itt dolgozók gyűjtötték rá össze a pénzt.

Nem bírták a meleget a napi 12 óra mellett.

Miután kiderült a dolog, a vasút itteni intézmény-ellenőre kitépte a falból a mobilklímát.

"A megjelent cikk miatt felsőbb utasításra nem használható" - ezt a feliratot ragasztották a berendezésre.

A Vasutasok Szakszervezetének elnöke, Meleg János szerint nem maradhat következmények nélkül, ami történt. A MÁV vezetősége azt ígérte a szobi baktereknek, hogy holnaptól használhatják a klímájukat, de azt, hogy a munkakörülményeik javulására mikor van kilátás, egyelőre nem tudni.