Néhány év alatt megkétszereződött a falu lélekszáma, ráadásul a hatezer lakóra jutó két postai kézbesítőből az egyik hetek óta kiesett a munkából, így sok rajkai az elmúlt időszakban a helyi postahivatalban keresi a küldeményeit. A posta közölte: folyamatos toborzással, hirdetésekkel próbálja mielőbb az üres állásokat betölteni - írja a Kisalföld.

A portál olvasóitól úgy tudja, hogy a helyi postahivatal előtt sokszor az utcán áll a sor (annyian mennek be leveleik után), s volt, aki már a szomszédos Dunakilitire vagy Bezenyére ugrott inkább át, amikor csekket akart feladni.

A Magyar Posta mindent megtesz annak érdekében, hogy az ügyfelek kiszolgálása zökkenőmentesen történjen, azonban vannak olyan területek, illetve szakmakörök, amelyeket jobban sújt a munkaerőhiány. A posta folyamatos toborzással, hirdetésekkel próbálja mielőbb az üres állásokat betölteni. A rajkai posta épületén a korábbi években felújításra került a tető, a kerítés, megtörtént a nyílászárók cseréje, valamint idén további felújítások is várhatók

- reagáltak a portál kérdéseire.

Az eset nem egyedi: tavaly májusban Győrújfalun a postahivatalban egyben kapták meg az előző időszakban érkezett leveleiket a helyiek, mert nem volt kézbesítő, aki házhoz vigye azokat. A kézbesítést helyettesítéssel oldotta meg a posta, azonban a postavezető is megbetegedett, s az ő helyettesítését is meg kellett oldani. Így fordulhatott elő, hogy a postai dolgozók minden erőfeszítése ellenére sajnálatosan a postán maradt lejárt kézbesítési határidejű küldemény, kezelői munkahiba miatt.

A Magyar Posta - több más vállalathoz hasonlóan - a nyugat-magyarországi megyékben munkaerő-problémákkal küzd. 2018 első felében megyei falvakban tartott kihelyezett tájékoztató napot a Magyar Posta, munkatársak után kutatva. Országosan több száz dolgozót tudnának felvenni.

Mi is írtuk nem régiben, hogy egy hétig nem volt postai szolgáltatás, mert a szabadságát töltő postásnak nem volt helyettese egy Past megyei településen:

Munkaerőhiány miatt nem jött egy hétig a postás

Szabadságra ment a kézbesítő, helyettesítő meg nincs.

Kiemelt kép: MTI/Bruzák Noémi


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!