Egy balesetveszélyesen közlekedő kamionról érkeztek bejelentések a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletére, ami az M1-es autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalán csalinkázott kedden reggel 6 óra körül.

A bejelentők mindannyian elmondták, hogy

a kamion a belső sávban halad, többször nekiment a szalagkorlátnak, megelőzni nem lehet, továbbá szabálytalanul váltogatja a sávokat.

A telefonálók azt feltételezték, hogy a sofőr álmos, fáradt lehet és intézkedést kértek.

A rendőrség azonnal járőröket küldött a helyszínre. A rövid idő alatt kiérkező egyenruhások rádión keresztül jelentették az ügyelet felé, hogy a kamion mögött haladva, fény- és hangjelzésekkel próbálják megállásra bírni a sofőrt, azonban ő nem reagált a rendőri felszólításra.

A kamiont nagyon közel a határhoz, a hegyeshalmi határátkelőhelytől 15-20 méterre sikerült megállítani. A járőrök igazoltatni akarták a sofőrt, azonban

a férfi szemmel láthatóan rosszul volt, mozgáskoordinációs problémái voltak, és nem tudott rendesen kommunikálni. Azonnal mentőt hívtak hozzá, akik megállapítottak, hogy az 50 éves férfinek feltehetően agyvérzése van, és a győri kórházba szállították.

A járőrök a belső sávban álló kamiont félreállították, és felvették a kapcsolatot a tulajdonos céggel is.

Az eset kapcsán senki sem sérült meg, egyedül az autópálya szalagkorlátja rongálódott meg.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság ezúton is köszöni az állampolgári bejelentéseket. Ezeknek, valamint a gyors rendőri reagálásnak köszönhetően sikerült megszüntetni egy közlekedési veszélyhelyzetet, és megelőzni egy komolyabb balesetet.