Vicces utólag ránézni azokra a civil munkákra, amit a Trónok harca színészei végeztek a művészi pályájuk előtt. Volt olyan, aki könyvesbolti eladóként dolgozott, akadt asztalos, de egyikük még biztonsági őrként is védelmezett egy bankban. A Buzzfeed csinált egy nagy gyűjtést ezekről a melókról, mutatjuk is!

Kit Harington a színészet előtt könyvesboltban is dolgozott, egész nap könyveket pakolt ráadásul. Pár éve beszélt erről, akkor rendesen beoltotta George R. R. Martint, a Trónok harca íróját, mert a vastag könyveit már unta ide-oda pakolgatni.

Utáltam emiatt. Egy emeletes könyvesboltban dolgoztam, a fantasy-regényeket folyton csoportosítani kellett, de rohadt nehezek voltak. Folyton átkoztam, ezt el is mondtam neki később. Állandóan ezeket a kibaszott könyveket kellett levinnem a lépcsőn. Aztán mire feltöltöttem a polcokat, már el is vitték a könyveket.

Fotó: Mark Thompson/Getty Images

Rory McCann, azaz Sandor Clegane kezdetben festőnek tanult, még hidakat is pingált karrierje kezdetén, de kertészként is dolgozott. Egy ideig sátorban élt Izlandon, a helyiek pedig féltették, ezért munkát találtak neki.

Jött a tél, a helyiek meg azt mondták, egyedül én élek sátorban, ezért segítettek házat találni, majd munkát adtak asztalosként. Később visszamentem Angliába, ahol egy barátom szólt, fákat kéne kivágni Windsorban, én meg elmentem, alkalmas vagyok fizikai munkára.

McCann George R. R. Martin mellett - Fotó: Jeff Kravitz/FilmMagic

Jason Momoa művész családba született: anyja fotós és festő, apja színész és festő volt. Mielőtt megtalálta volna a színészet - azzal együtt Khal Drogo szerepe -, Momoa sokat utazgatott fiatal korában, így történt meg, hogy olajfestményeket készített pénzért az utazásai során. Aztán elkezdett modellkedni, jött a Baywatch Hawaii és a Csillagkapu: Atlantisz, majd következett a Trónok harca. Mostanában épp Budapesten flangál, ha valaki szelfizni akarna vele.

Fotó: Chris Hyde/Getty Images

Peter Dinklage, azaz Tyrion Lannister kezdetben színházat akart irányítani, később fordult konkrétan a színészet felé. Játszott rock-punk bandában, de irodistaként is dolgozott majdnem hét éven keresztül a Professional Examination Service-nél. Dinklage azt nyilatkozta:

Máig nem értem, mit csinál a cég tulajdonképpen. Infókat vittem be a számítógépbe, de péntekenként folyton beteget jelentettem, mert előző nap mindig elmentünk bulizni a barátaimmal.

Fotó: Jeff Kravitz/FilmMagic for HBO

Liam Cunningham, aki Davos Seaworth bőrébe bújt a fantasy-sorozat kedvéért, korábban Zimbabwéban volt villanyszerelő. 15 évesen Afrikába költözött több mint három évre, és egy szafari parkban kezdett el dolgozni. A színészet sosem érdekelte.

Ez egy furcsa sztori, de sosem érdekelt a színészi szakma, viszont szerettem játszani, produkálni magamat. Ahogy visszatértem Afrikából, valami kikapcsolódást kerestem, ami szórakoztat. Ez lett a színészet, ami ahogy beleléptem, teljesen magával ragadott.

Fotó: Roberto Ricciuti/Getty Images

Natalie Dormer története baromi érdekes, hat hónap színészi képzés után főszerepet kapott a Casanova című filmben Heath Ledger oldalán. Aztán tíz hónapra jól be is fejezte a színészetet, merthogy rossz megítéléseket kapott a film. Emiatt elment adatrögzítőnek és felszolgálónak, hogy fizetni tudja az albérletét. Ezt később jó leckeként élte meg.

Ez volt a lehető legjobb lecke a karrierem első évét tekintve.

Fotó: Andreas Rentz/Getty Images

Emilia Clarke talán a legismertebb színész a Trónok harcából, ő alakítja Daenerys Targaryant. Clarke drámatagozatosként mindig is színész akart lenni, hat munkahelyen is dolgozott, hogy tudja fedezni az albérletre valót. Az ügynöke hozta össze neki az HBO-s meghallgatást, ekkor pedig beteget jelentett a munkahelyén, hogy elutazhasson.

Azt mondtam, beteg vagyok, amúgy egy catering munkám volt akkor. Úgy voltam vele: alkalmazhat az HBO? Kész, végem van, meghalok.

Fotó: Dimitrios Kambouris/Getty Images for Turner

Stephen Dillane politikát és történelmet tanult az egyetemen, amúgy ő Stannis Baratheon a sorozatban. Ahogy befejezte a szakdolgozatát, elkezdett újságíróként dolgozni a Croydon Advertiser nevű angol hetilapnál. Viszont nem tetszett neki a munka, egy nap pedig azt olvasta, hogy Trevor John Eve feladta a történelemtanítást a színészet kedvéért, ezért ő ugyanígy tett az újságírással. 25 évesen beiratkozott egy színésziskolába, azóta 9 rangos díjat zsebelt be profi karrierje során.

Fotó: Dave Hogan/Getty Images

Hafþór Júlíus Björnsson, azaz a Hegy profi testépítő, erőemelő bajnok, de mielőtt megkapta volna a Trónok harca-szerepet, egy bankban biztonsági őrként dolgozott. Itt hallott a sorozat castingjáról is, önbizalma pedig volt a szerephez.

A legtöbb nagydarab srác lehajolni sem tud, fájnak a térdeik, lassúak. Én gyors vagyok, rugalmas, főleg a méreteimhez képest.

Most képzeljük el, melyik hülye bankrabló akarna ellenszegülni a Hegynek?

Fotó: Gilbert Carrasquillo/Getty Images

Kristian Nairn életében hamarabb került főszerepbe a zene, mint a színészet. Gyerekkorában megtanult gitározni és zongorázni, később zeneiskolában kezdte el a DJ-skedés alapjait. Megkapta Hodor szerepét egy casting után, de a lemezek pörgetését tovább folytatta, sőt sokkal inkább ezt tartja fő munkájának.

Rengetegszer, ahogy eljöttem a forgatásról, mentem egyenesen a klubba. Ott pörgettem a lemezeket, hazamentem aludni úgy három órát, aztán mehettem is a forgatásra vissza.

A DJ-skedés közben sem kell annyit beszélni, valahol össze is ér Hodor és Nairn karaktere:

Fotó: Jeff Kravitz/FilmMagic

Nathalie Emmanuel 2013-ban csatlakozott a Trónok harca stábjához, azóta már a Halálos iramban-filmekben is feltűnt. Egy interjúban azt mesélte, hogy egy fast-fashion cégnél volt modell.

Dolgoztam a Hollisternél »modellként«, ami azt jelenti, felvettél bizonyos ruhákat, aztán mások megmondták, hogy kell annak kinéznie rajtad. Összehajtottam a ruhákat, kitisztítottam a WC-t, és segítettem az embereknek öltözni a próbafülkében. Az egész borzalmas egy időszak volt.

Kiderült, hogy marha jól fizették a Trónok harca epizódjaiért, de nem volt egy életmegváltoztató összeg, ezért vissza kellett mennie a boltba melózni, hogy a jelzálogát fizetni tudja.

Fotó: Jon Kopaloff/FilmMagic

Az HBO reagált a Trónok harcában feltűnt sütőtökös latte rejtélyére

Tényleg véletlenül hagyták a jelenetben a Starbucskos italt.

Kiemelt kép: Jeff Kravitz/FilmMagic for HBO


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!