Komoly problémák vannak a Péterfy Kórházhoz tartozó Manninger Jenő Baleseti Központban a 444.hu Röngen Blogján publikáló Kunetz Zsombor szerint.


Az egészségügyi szakértő úgy tudja, hogy a szakorvosok között komoly feszültséget okoz, hogy kiderült: az aneszteziológusok - akik jellemzően nem kapnak hálapénzt - magasabb bérért dolgoznak, mint a baleseti sebészek.

Kunetz Zsombor szerint éppen ezért 84 orvos aláírásával egy levelet küldtek a főigazgatónak, amelyben kérték a baleseti sebészi bér altatóorvosi szintre emelését, valamint a kórházban uralkodó áldatlan állapotok felszámolását is. Az igazgatóság azonban ebbe - a komoly adósságállományra hivatkozva - nem ment bele.

A baleseti sebészek ezért felmondták az önként vállalt túlmunkát. A cikk szerint így sokkal nehezebb lesz az ügyeleteket tervezni és kiadni is. Sőt: az érintett orvosok emellett ígéretet tettek arra is, hogy az eddig hallgatólagosan elnézett szabálytalanságokban a továbbiakban nem fognak részt venni, például a továbbiakban nem engedik, hogy szakvizsgával nem rendelkező kollégák önállóan, szakorvosi felügyelet nélkül operáljanak.

Az orvosok azt is megígérték, hogy ezentúl szakítanak azzal a hagyománnyal, hogy az ÁNTSZ szabályokkal szemben úgy látnak el betegeket a járóbeteg-ambulancián, hogy oda nincs nővér beosztva.

Kiemelt kép: Péterfy Kórház Baleseti Központ


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!