Azután, hogy a kormánypártok nem szavazták meg a parlamentben az LMP-s Ungár Péter ápolási díjemelést célzó javaslatát, Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter a június 27-i kormányinfón a döntést egyrészt azzal indokolta, hogy az emelésnek nincsenek meg a feltételei a költségvetésben, másrészt azzal, hogy nehéz kiszűrni az igénylés során tapasztalt visszaéléseket.


Ungár ezért három kérdést intézett Gulyáshoz írásban:

  • Pontosan milyen típusú és hány darab visszaélést tapasztaltak az ápolási díjak igénylésekor?
  • Mekkora volt a visszaélések aránya az idősgondozók, a gyermeküket gondozók és a
    házastársukat gondozók körében?
  • Felmérték-e pontosan, hogy mennyibe kerülne, ha az általam kért 100 000 forintra emelkedne az
    ápolási díjak összege, és hogy lehet az, hogy ekkora összeget nem bír el a magyar költségvetés egy
    ilyen fontos, a családok támogatására vonatkozó célra?

A választ Gulyás egyik államtitkára, Rétvári Bence jegyzi. Bár válasznak nehéz azt nevezni, ugyanis egyik fenti kérdésről sem derül ki belőle semmi. Azt viszont elismételte Rétvári, hogy egy korábbi kormányhatározat szerint a jelenleg 38, illetve 58 ezer forintos ápolási díjat az Ungárnál javasoltnál sokkal kisebb mértékben 5-5 százalékkal fogják emelni háromszor 2020 és 2022 között.

Kiemelt kép: MTI/Balogh Zoltán


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!