Elkerülte az ügyészség által követelt négyévi szabadságvesztést, de háromévi felfüggesztettet kapott Jegor Zsukov. A 21 éves politológia szakos hallgatót és vloggert a hatóságok eredetileg azon a címen kívánták felelősségre vonni, hogy részt vett a július 27-i tüntetés levezénylésében, de végül azzal vádolták meg, hogy "szélsőséges tevékenységre hívott fel az interneten". Ezt négy, a YouTube-ra feltöltött vlogjára alapozták, amelyekben arra buzdította hallgatóságát, hogy "ragadják meg a lehetőséget a tiltakozás bármely formájára".


Halmazati büntetésként az elítéltet két évre eltiltották az internet használatától.

Zsukov az utolsó szó jogán elmondott, nemzetközi figyelmet kapott beszédében nem ismerte el bűnösségét, és tetteit a keresztény értékrendben is kulcsfontosságú felelősséggel és szeretettel indokolta. A verdikt kihirdetése után a bíróság előtt összegyűlt több száz támogatója előtt kifejezte örömét amiatt, hogy szabadlábon maradhatott, de az ítéletet igazságtalannak minősítette.

Alekszej Navalnij ellenzéki politikus, aki a nyári tüntetések miatt maga 30 elzárást kapott, azt hangoztatta, hogy Zsukovot alaptalanul hurcolták meg, és azt jósolta, hogy a Putyin-rendszer leváltása után a verdiktet kimondó bírónő 3 és 8 év közötti börtönt kap majd ártatlan személy szándékos elítélése miatt.

Nyikita Csircovot hivatalos személy elleni erőszak címén egyévi szabadságvesztésre ítélték pénteken. Vlagyimir Jemeljanov (27), aki megragadta az egyik rendfenntartó golyóálló mellényét, 2 év felfüggesztettet kapott.

Pavel Novikovra pedig, aki egy folyadékkal töltött műanyag palackkal megütött egy rendőrt, és elismerte bűnösségét, 120 ezer rubel bírságot szabtak ki, de szabadlábra helyezték. Ilja Azar újságírót és moszkvai városi képviselőt 300 ezer rubelre büntették meg a tüntetések szervezési rendjének ismételt megsértése miatt. (A rubel jelenleg 4,66 forintot ér).

A július 14-i tüntetéssel kapcsolatos szabálytalanságok miatt pénteken Moszkvában őrizetbe vették Ivan Zsdanovot, a Navalnij alapította Korrupcióellenes Küzdelem Alapítvány igazgatóját.

Moszkvában nyáron július közepétől minden hétvégén tiltakozásokat tartottak amiatt, hogy a főváros választási bizottságai az ajánlóíveken szereplő aláírások egy részének meghamisítására hivatkozva elutasították több mint félszáz független és ellenzéki jelölt bejegyzését a szeptember 8-i önkormányzati választásokra. Az érintettek központilag elrendelt politikai diszkriminációra panaszkodtak.

A hatóságok által nem engedélyezett tüntetéseken a rendőrök mintegy 1700 embert őrizetbe vettek. Közülük több százat pénzbírságra vagy többnapos adminisztratív elzárásra ítéltek, 28 ember ellen pedig büntetőeljárás indult tömeges zavargásban való részvétel vagy hatósági személy elleni erőszak címén.

Kiemelt kép: MTI/AP/Alekszej Druzsinyin


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!