Életveszélyes fenyegetés miatt 2016-ban javítóintézetbe is került.


Újabb részletek derülnek ki arról a 19 éves fiúról, aki kegyetlen módon ölt meg egy 6 éves kislányt Szekszárdon.

A gyilkosság napján, március 8-án őrizetbe vett, és beismerő vallomást tett fiatalember

A most 19 éves fiú 2016-ban intézetbe került életveszélyes fenyegetőzés miatt.

"Az intézetben folyamatos gyógyszeres kezelés alatt állt, többször nyelt tűt, és öngyilkossággal is fenyegetőzött. Azt nem tudni, miért engedték ki korábban, a Bors megkeresésére az ügyben illetékes Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság későbbre ígért tájékoztatást. Az pedig már az ügyészség közleményéből derült ki, hogy a gyanúsított

2017 őszén a bíróság cselekvőképességet részlegesen korlátozó gondnokság alá helyezte"

- írja a Borsra hivatkozva a hvg.hu.

Mint arról mi is beszámoltunk, a rendőrséget március 8-án, pénteken este értesítették, hogy délután eltűnt egy kislány Szekszárdon. Nemsokára meg is találták a kicsit a Patak utca mögötti Séd patak medrében. Az életét már nem lehetett megmenteni.

Ha a gyilkosság elkövetőjét beszámíthatónak találják, vele szemben akkor sem szabható ki életfogytig tartó börtön, mert a gyilkosság idején még nem töltötte be a 20. életévét.



ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!