Ahogy korábban megírtuk, kedden Budapestre jön Manfred Weber, az Európai Néppárt frakcióvezetője. Weber még vasárnap jelentette be, hogy megbeszélést kezdeményez Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel a Fidesz EPP-tagsága körüli vitával kapcsolatban.

A 444 információi szerint egyre kevésbé valószínű, hogy kizárják majd a Fideszt a Néppártból, az viszont elképzelhetőbb, hogy felfüggesztik a Fidesz tagságát, amit az EP-választás után felül lehetne vizsgálni, amikor már látható lesz, mennyire kellenek a fideszes képviselők a Néppártnak, illetve a fideszese kis látják, milyen esélyeik vannak egy új csoport létrehozására.

Nézzék Orbán lábát, épp pávatáncot jár!

A Fidesz nem szeretné, ha kizárnák a Néppártból, ez az elmúlt évek egyik legnagyobb bukása lenne Orbánnak.

A portál szerint reális forgatókönyv az is, hogy a Fidesz maradhat, azzal a kitétellel esetleg, hogy a választás után térnek vissza a kérdésre.

Weber korábban három feltételhez kötötte a Fidesz maradását: a plakátok leszedését, Orbán bocsánatkérését és a CEU maradását szerette volna elérni. Azonban a feltételekről szóló hivatalos levélben a második feltétel már enyhébb, hiszen itt az szerepel, hogy Orbánnak nem a kampányban tett állításai miatt kell bocsánatot kérnie, hanem elismernie, hogy kárt okozott a Néppártnak és a kampánnyal több tagszervezetet is nehéz helyzetbe hozott.

A plakátok eltávolítása már biztosan teljesülni fog, a 444 úgy tudja, az ötlet eleve a magyar féltől jött, hiszen Orbán azzal küldte két hete tárgyalni Balog Zoltánt és Gulyás Gergelyt, hogy ajánlják fel, leszedik a plakátokat március 15-ig.

A 444 úgy tudja, a helyzet múlt hét szerdán kezdett megoldódni, amikor telefonon beszélt egymással Orbán és Annegret Kramp-Karrenbauer, a CDU elnöke. Ekkor jelölték ki a konfliktus elsimításának irányát, és hogy Webernek kell fellépni az ügyben a nyilvánosság előtt.

A portál forrásai szerint a kizárás már csak akkor történhet meg, ha Orbán kifejezetten ezt szeretné, azonban a plakátok körüli rugalmasság magyar részről azt mutatja, hogy a fideszesek inkább maradnának, legalábbis addig biztosan, amíg a választás eredményeit megismerik.

Kiemelt kép: MTI Fotó/Koszticsák Szilárd


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!