Az interneten szörfözve számos olyan dologgal találkozhat az ember, ami sokszor azt a téves benyomást képes kelteni bennünk, hogy már mindent tudunk róla és minket már nem érhet meglepetés vele kapcsolatban. Pedig ez nem igaz! Ahogy azt az alábbi képek is remekül mutatják majd, számtalan olyan dolog létezik a világban, aminek a méretét - ki tudja milyen okokból kifolyólag - de alaposan alábecsüljük sokszor. Most ezeket tesszük kicsit tisztába…????

Nyilván sok képet láttál már a Gizai piramisokról, de fogadjunk, hogy ez a kép még így is meglepett Téged!

Egy gorilla kezének mérete az emberi kézhez viszonyítva.

Ugye megvannak az autópályák fölé kifüggesztett város/távolság jelző táblák, amiket 130-nál is jól kell látniuk az autósoknak? Íme a méretük.

Ha pedig már itt tartunk: íme egy közönséges jelzőlámpa, egy ember méretéhez viszonyítva.

Azt eddig is tudtuk, hogy a jávorszarvasok nem kis teremtések, de ezt azért mégsem gondoltuk volna.

Sherman tábornok fája - a Föld legnagyobb törzstérfogatú fája az emberekhez képest.

A 67P/Csurjumov-Geraszimenko nevezetű üstökös mérete Los Angeleshez képest.

Egy kifejlett wombat mérete.

Egy bányászathoz használt billencs mérete, egy hétköznapi iskolabuszhoz képest.

Egy ló tüdeje, felfújt állapotban.

A mongol birodalom hozzávetőleges mérete 1279-ben a teljes világhoz képest.

Michelangelo Dávid-szobra egy emberhez viszonyítva.

A Nap valódi méretének megértéséhez képzeljük el, hogy az átlátszó gömb a Nap, a kék kis golyók egyike pedig a Föld, amiből nagyjából egymillió darab férne el a Nap belsejében.

Az amerikai Nemzeti Levéltár ajtaja.

Egy szélerőmű mérete egy emberhez viszonyítva.

A Hawaii-i Makapu világítótorony égője egy emberhez képest.

Az óriásmedúzák sem véletlenül kapták a nevüket.

Egy szénakazal, ami teljesen új megvilágításba helyezi a ,,tűt a szénakazalban" kifejezést.

Óriás japán rák.

Ha esetleg azt hitted volna, hogy a vadon élő farkasok éppen akkorák, mint egy közönséges kutya.

A Szaúd-Arábiában található Abrádzs al-Bajt toronyház órája, ami 46 méteres átmérőjével hivatalosan is a világ legnagyobb órája. Csak a viszonyítás végett: a Big Ben órájánál több mint hatszor nagyobb.

Forrás: liked.hu

Mi a véleményed?


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!