Íme néhány konyhai trükk, amely a mindennapi konyhai életünk során nagy hasznunkra válhatnak:

  • Ha sütünk valamit, például csirkemellet vagy húsgombócot, akkor mindig tegyük őket az óramutató járásával megegyező irányba - így mindig tudni fogjuk, mihez nyúljunk először. © Purrkinje / reddit

  • A nagy húsdarabok esetén legjobb a durva só. Ha nem vagyunk biztosak benne, hogy mennyi sót adtunk az ételhez, akkor jobb, ha inkább csak kicsit sózzuk és maximum utólag adunk még hozzá. © Pizzalovingking / reddit
  • Ha fokhagymát használunk egy hosszú tárolásra szánt ételhez, például paradicsomszószhoz, akkor ne nyersen adjuk hozzá, hanem előtte kicsit süssük meg. A fokhagyma kémiai összetétele miatt ugyanis egy idő után egyre több cukrot választ ki magából, és az étel édessé válhat, de a sütéssel ezt megelőzhetjük. © Ismeretlen szerző / reddit
  • A sütési idő és hőmérséklet fontosabb, mint azt sokan gondolnák. Nem szabad a saját belátásaink szerint sütni az ételeket úgy, ahogy szerintünk legjobb lesz majd a végeredmény. © Brew78_18 / reddit

  • A tökéletes cupcake vagy torta készítéséhez használjunk ugyanolyan mennyiségű alapanyagot. Ha 3 tojásra van szükség, akkor mérjük meg őket és ugyanannyi egyéb összetevőt - liszt, vaj, cukor - keverjünk hozzá. Vagyis, ha a tojások súlya 200 g, akkor a torta minden összetevőjének annyinak kell lennie. © _River_Song_ / reddit
  • Sose főzzünk magas hőmérsékleten csak azért, hogy az étel minél hamarabb elkészüljön. © SheriffComey / reddit
  • Ha elektromos tűzhelyünk van, akkor sose kapcsoljuk a felénél magasabb fokozatra a tűzhelyet, kivéve, ha vizet forralunk. © manualCAD / reddit
  • Ha sütés közben feltekerjük a hőt, hogy gyorsítsunk az elkészítési időn, csak egy nyers ételt fogunk kapni, és egy megégett sütőedényt, semmi mást.
  • Sose használjunk életlen kést. © BigODetroit / reddit
  • Sose próbáljunk meg elkapni egy leeső kést. Csak lépjünk el onnét, és hagyjuk, hogy a földre essen. © charlesnorthpark / reddit
  • Az 1 dolláros tészta és a 12 dolláros tészta között annyi a különbség, hogy a második esetben megfelelő mennyiségű sót adtak a vízhez. 100 g tésztához 10 g só és 1 liter víz kell. © Ismeretlen szerző / reddit

  • Próbáljuk megkóstolni az ételt a különféle hozzávalók hozzáadása előtt és után. Ez segít megérteni, hogy hogyan "működik" az adott étel. © asquier / reddit
  • Soha ne vegyük le a fedelet a rizsről főzés közben. © Ismeretlen szerző / reddit
  • Soha ne öntsünk fűszert egy edénybe vagy serpenyőbe közvetlenül a csomagolásból, mert a forró gőz belemegy és összecsomózza a csomagolásban lévő port. © EatPreyShit / reddit
  • Soha ne tegyünk forró olajjal teli serpenyőt hideg víz alá. Egyszer egy lány megcsinálta nálam és a forró olajcseppek szétégették a nyakát és a kezét. © XxVerdantFlamesxX / reddit
  • Ha úgy gondolod, hogy még mindig kéne egy kis só az ételhez, próbálj meg citromsavat vagy citromlevet hozzáadni helyette. © FoodandWhining / reddit

  • Sose engedjük, hogy a sütőpor összeálljon. A sütőpor apró darabjai bármit tönkre tesznek sütés közben. © dzastrus / reddit
  • Soha ne tegyünk nyers chili-t forró serpenyőbe, különben olyan lesz, mintha paprika spray-vel fújták volna be a házunk. © sriracha_everything / reddit
  • Soha ne süssünk túl magas hőmérsékleten extraszűz olívaolajjal. Égni fog. © PM_GUITAR_PICKS / reddit

Forrás: liked.hu

Mi a véleményed?


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!